Az előírt ütemterv szerint halad a 2025 júliusában megkezdett revitalizáció az egykori Korona Szálló épületében. Az MCC egy több mint százéves műemléket ment meg az enyészettől, és új épületrészekkel, illetve kiszélesített funkciókkal felruházva állítja vissza az ikonikus épületegyüttes régi fényét.
Miskolc város emblematikus épületének, a Korona Szállónak a sorsa 1987-től vett szomorú fordulatot: bezárták, s bár több tulajdonosváltás is történt, az épületet nem újították fel. Megmentése, hasznosítása évek, sőt, évtizedek óta napirenden volt, de 2020-ig – a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ekkor vásárolta meg az épületet – megoldatlan maradt.
A múlt tisztelete és a jövő építése egyszerre zajlik
Az építészeti örökségek megóvása az MCC egyik legfontosabb vállalása Miskolcon is. Az egykori Korona Szálló műemléki státuszából fakadóan a felújítás minden lépése szigorúan szabályozott. A még fellelhető műemléki értékek megóvása érdekében a munkálatokat az épülettel kapcsolatos kutatások, építéstörténeti tudományos dokumentáció és részletes értékleltár elkészítése előzte meg.
Ezek alapján készültek el a műemlékvédelmi és a különböző szakterületi (fa-, fém-, festő-, kő-) restaurátori tervek, amelyek pontosan rögzítik, hogyan és milyen technológia alkalmazásával újulhatnak meg a különböző stukkók, díszítőelemek, nyílászárók és belső terek. Az alkalmazott technológiák szerint a restaurátori munkák – mind a helyszínen, az épületben, mind a restaurátori műhelyekben – jelenleg is zajlanak.
Emellett folyamatosak a kivitelezési munkák is: hamarosan befejeződnek a bontási munkálatok, a tartószerkezeti megerősítések, illetve az alapmegerősítési és földmunkák is. Megkezdődtek a gépészeti és elektromos alapszerelések, illetve a külső közműmunkálatok is. A belső udvarban megtörténtek a talajszint alatti bontások, a hátsó udvarban pedig a résfalas munkatérhatárolás.
A projektnek ebben a fázisában is egyszerre cél a múlt megóvása és a jövő építése.
A 21. század elvárásainak megfelelő környezettudatosság
A beruházás során az MCC kiemelt figyelmet fordít a környezettudatos építési szemléletre, ennek köszönhetően a tervezés során a BREEAM minősítési rendszer „very good” előminősítését is megszerezte, amely a megvalósítási szakaszban is a figyelem egyik fókuszpontja. A fejlesztés így nemcsak esztétikai, hanem fenntarthatósági szempontból is példaértékű.
Az MCC felelősségteljes építési szemlélete minden részletben megjelenik: az anyaghasználattól kezdve a hulladékkezelésen át, az energiatakarékos megoldásokig.
Belvárosi kihívások, összehangolt munkaszervezés
A projekt egyik nagy kihívása a belvárosi elhelyezkedés miatti építésszervezés kérdése. A szűk utcák, a gyalogos- és villamosforgalom, valamint a közeli parkolók forgalma jelentősen bonyolítják és nehezítik az építési organizációt.
A kivitelező konzorcium a lakók és az üzletek nyugalmát szem előtt tartva, szigorú munkaszervezéssel végzi a feladatokat. A Széchenyi utcán a villamosforgalom zavartalanul működik, illetve a gyalogosforgalom is folyamatosan biztosított.
A tehetséggondozás regionális központja születik újjá
A beruházással a Kárpát-medence harmadik legnagyobb MCC-s tehetséggondozó központja jön létre. A felújított épület nemcsak a diákok képzési helyszíne és otthona, hanem a miskolciak találkozási pontja is lesz: konferenciák, vitafórumok, kulturális események, könyvbemutatók helyszíneként is szolgál majd, így hozzájárul város szellemi és kulturális életének megújulásához is.
A tervek szerint 2027 végén készülhet el az épület, és ezt követően megnyithatja kapuit a nagyközönség előtt is.